Az utolsó könnycsepp

- De apa, miért?
- A vér kötelez, fiam.
- De ez nem igazság!
- Nem lehetsz gyenge. Méltónak kell lenned családunk hírnevére. És nem érdekel, hogy 9 éves vagy. Fel kell végre nőnöd.
- Nem vagyok gyenge! - tiltakozott hevesen a fiú. - Én igazi Malfoy vagyok!
- Öld meg ezt a kneazle-t. Bizonyítsd be. - közben a férfi rá se nézett fiára, mintha csak magához beszélne.
- De apa, ő nem ártott nekem semmiben...
- És?
- Akkor minek ölni?
- Mert szép. Hidd el Draco, ölni csodálatos. Ahogy beszennyezi a vér a füvet, és élvezet hallgatni, ahogy az emberek elrebegik az utolsó imájukat, és... - Lucius Malfoy már teljesen beleélte magát a kín szépségének megmagyarázásában. De Draco a fülére szorította a kezét.
- Állj, nem akarom tovább hallgatni! - és sírni kezdett a szörnyű mondatoktól.
- Egy Malfoy sohasem sír. - felemelte pálcáját, és egy jókora, hosszú sebet metszett vele a fia hátán. - Ezt még meg kell tanulnod, fiam.
- Ígérem, sohasem fogok sírni! - miután kissé alábbhagyott Draco fájdalmai. Talárja ujjával letörölte a könnyeket.
- Jó döntés. - bólintott Lucius. - Most pedig öld meg.
- Nem bírom megtenni. Sajnálom. - az ifjú Malfoy most ismét majdnem elsírta magát.
- De igen! - az apa már kiabált. - Ne idegesíts tovább, öld meg!
- De a Mágiaügyi Minisztérium...
- Sohasem tudják meg! Védőfalat vontam körénk! Hát nem érted! - azzal erősen megrázta fia vállát, és mélyen a szürke szempárba nézett. - Tedd már meg, te szerencsétlen kölyök! - azzal ellökte őt magától, hogy a kisfiú nekiesett a saroknak, és nem volt hajlandó felállni.
- Állj fel, de most rögtön! - üvöltötte Lucius.
Draco remegő lábakkal felállt.
- Megteszem. - suttogta.
- Itt a pálcám. Te még fiatal vagy egy sajáthoz. MOST! - odaadta fiának a pálcát.
- Rendben. - Draco kedvenc kneazle-jére szegezte a pálcát. - Adava Kedavra.
Egy zöld villanás, és a kneazle már holtan feküdt a padlón, semmilyen életjelet nem mutatva. Draco oda akart rohanni hozzá, de apja kinyújtotta a karját, mintegy sorompóként elzárva a fiút a halott állattól.
- A második szabály, - mondta Lucius. - hogy nem tőrödünk velük. NÉZD!
Azzal fia fejét a holttest felé fordította, és egy bűbáj segítségével szemével csak pisloghatott, de nem csukhatta be.
- Hát nem gyönyörű? Hát nem csodálatos? IGAZ? - fiát hajánál fogva előbbre húzta. Draco meg sem nyikkant, már komolyan félni kezdett az apjától, aki arra kényszerítette, hogy egy számára fontos lényt bámuljon - holtan. A kneazle becsukta a szemét, nyakán vér látszódott ki a szabadba. Lábait kitárta, szája csukva volt, szörnyű látvány nyújtott mellkasán a nagy tócsa vér.
- Kóstold meg. - utasította Lucius a vértócsára mutatva. Odalökte fiát az állathoz.
- De apa, ez olyan...undorító.
- Csak nem büntetést akarsz megint? - Mr. Malfoy szeme lángolt dühében, száját pengevékonyra húzta.
- Nem! - felelte ijedten Draco. Még mindig fájt a vágás a hátán. - Megteszem.
Közelebb hajolt az állathoz. Nem vett levegőt.
- Vegyél már levegőt, te szerencsétlen!
Amint beszívta a levegőt, belekeveredett egy hányigert keltő szag. A halál szaga. Ahogy közelebb hajolt, már alig tudott lélegezni a bűztől. Megvizsgálta tüzetesen a vértócsát, hogy ne kerüljön bele az állat szőre. Ujjával belemártogatott a vérbe, a szájához emelte, és lenyelte. A vér meleg volt, és édes. Élvezte az ízét.
- Apa, kaphatok még? - kérdezte sóvárogva.
- Nem. Majd később. - Lucius még csak nem is mosolygott, hűvösen és semmitmondóan nézett fiára.
- DE ÉN MÉG AKAROK! - Draco-t már nem érdekelte a büntetést. Rákapott a vér ízére.
- Nem. Nem lehet, értsd meg. De ez csak a kezdet. Egy halálfalónak ez alapkövetelmény.
- Mi az a halálfaló?
- Majd meglátod... - Mr. Malfoy halványan mosolygott. - Holnap ugyanitt, ugyanekkor folytajuk.
- Rendben. - Draco hangja már nem félelmet, hanem elszántságot tükrözött.
Majd Lucius Malfoy köszönés nélkül kiment a szobából. Köpenye nagy hangott adott. Draco lehajtotta a fejét, és szeméből az arcára folyt 1 száraz könnycsepp. A legutolsó egész életében.