E történet Ronról és Hermionéről szól.

Reggel arra ébredtem, hogy „Te jó ég, elfelejtettem megcsinálni a bűbájtan leckét, pedig ilyen még sose fordult elő velem!” Aztán rájöttem, hogy nem is adott fel Flitwick profeszor leckét, és amúgy is szombat van. Azt hiszem, kicsit visszavehetnék a tanulásból. Dehogy is, hogy aztán T-ket kapjak, mi? - gondoltam magamban. Gyorsan lementem reggelizni. Leültem az asztalhoz, majd nem sokkal később Ginny huppant mellém.

-Jó reggelt, Hermione!

-Viszont!- motyogtam álmosan.

-Képzeld, délután le lehet menni Roxmortsba. Te jössz?

-Nem t’om. 

Ekkor Ron lépett oda hozzánk. Először azt hittem, hogy a húgának akar valamit mondani, de felém fordult. Rám nézett és így szólt:

-Öööö… izé… Hermione… Nincs kedved eljönni velem Roxmortsba? - ezt már nagyon vörösen mondta.

-De, ezer örömmel. – válaszoltam a helyzethez képest túl nyugodtan.

-Milyen szép szeme van! - dünnyögtem magamban.

-Parancsolsz? - nézett rám Ginny.

-Semmi, semmi… És te jössz Roxmortsba?

-Nem - felelte lehangoltan – Az új kviddicscsapat hajtóit kell kiválasztani. Na meg a kapitányt. Most, hogy Angelina elment, nincs csapatkapitányunk.

Miután végeztem a reggelivel, felmentem a könyvtárba. De valahogy nem tudtam tanulni, lementem hát a tóhoz. Október végi, szeles, de csak kicsit hideg idő volt.

Nemsokára visszaindultam ebédelni a Nagyterem felé. Útközben Ginnyvel találkoztam. Már a kastélyban voltunk, mikor hirtelen megpillantottam Ront; éppen a Nagyteremből jött ki.

-Gyere, Ginny! - suttogtam, és beráncigáltam Satnya Sarolta szobra mögé.

-Mi van?- kérdezte döbbenten.

-Ott van Ron! –mutattam a fiú felé, aki most befordult a sarkon.

-És?

-Mindegy, gyere! – szóltam, mire elindultunk a Griffendél asztala felé. Magam sem tudtam, miért zavart ennyire, hogy Ron ott volt. Ekkor Luna Lovegood jött oda hozzánk, egy újságot lobogtatva.

-Képzeljétek, benne van a cikkem a Hírverőben!- újságolta már messziről.

-Tök jó. – jegyeztem meg minden lelkesedés nélkül.

-Mutasd csak!- kérte Ginny, mire Luna átadta az újságot.

-Kik szerelmesek egymásba a Roxforti házakon és évfolyamokon belül?- kérdezte a lány szemöldökét ráncolva.

-Tessék?- kérdeztem – Add már ide! – Egy kicsit gyorsabban és erősebben vehettem ki a kelleténél Ginny kezéből az újságot, mert az szétszakadt.- Hoppá, bocsi!

A kezemben lévő részre két táblázat volt nyomtatva, a felirat szerint a Griffendél és Hugrabug házak „szerelmi táblázata”.  Kikerestem a Griffendél hatodikos oszlopát, és tátva maradt a szám. A lap szerint egyedül a vörös hajú fiú-barna hajú lány páros elképzelhető.

-Ez hülyeség - állapítottam meg. – Csak úgy kitaláltad az egészet, nem?

-Kikérem magamnak! - jelentette ki felháborodottan Luna. – Még hogy kitaláltam! Hah. Persze, mit is várhatna tőled az ember! Te nagyon-nagyon földhözragadt hatodéves. – Azzal kitépte a kezemből az újságot, és elmasírozott a Hollóhát asztal felé.

-Azért egy kicsit igazságtalan voltál vele. - állapította meg Ginny.

-Ja persze, igazságtalan. - füstölögtem magamban. – Nekem aztán ne mondja meg semmilyen hülye horoszkóp, hogy kivel jövök össze, főleg ne egy olyan, amit egy lüke lány írt, aki hisz a morzsás szarvú szipirtyók létezésében.

-Morzsás szarvú szapirtyók, nem szipirtyók. – javította ki Ginny. – Amúgy meg ne húzd fel ennyire magad. Már csak néhány óra van a roxmorsti kirándulásig. 

Ebéd után felmentem a hálóterembe.

Ez végülis csak egy egyszerű séta lesz Roxmortsban Ronnal nem? - gondoltam magamban. - Ugyan olyan, mintha Harryvel mennék.

- Biztos? - szólalt meg egy hang a fejemben. - Biztos, hogy Harry iránt úgy érzel, mint Ron iránt?

- Hát persze! Mind a ketten a barátaim. - válaszoltam magamban.

- Igen, de Ron más...

- Hát persze, hogy más! Harry fekete hajú, Ron meg vörös, Harry zöld szemű, Ron meg kék, Harry...

-...átlagos kinézetű, Ron meg helyes? 

- Hahaha! Nagyon vicces! - morogtam magamban, de közben elgondolkoztam, vajon tényleg helyes-e Ron.

Aztán felöltöztem. Nem kell túlbonyolítani a dolgot, nem olyan nagy dolog ez a kirándulás a faluba, nem? Úgyhogy felvettem egy smaragdzöld szoknyát és blúzt, és kész. Nem ünnepségbe megyek, nem is randevúra... biztos, hogy ez nem randevú...? Ron meghívott Roxmortsba, és teljesen zavarban volt közben! Ha Harry hívott volna meg, ő egyáltalán nem vörösödött volna el, nemde? Szóval akkor ez... - gondolkozásom azonban a kicsapodó ajtó és a lihegő Ginny zavarta meg.    

-Hermione, siess! - kiálltott a lány.

-Miért? – kérdeztem megrökönyödve. – Nem csak háromtól lehet lemenni a faluba?

-Nem – rázta a fejét Ginny. – Egy órától.

-És ezt miért csak most mondod? 

-Mert én is csak most tudtam meg. És aki most nem jön, az csak két hónap múlva mehet le legközelebb.

-Kösz Ginny! Örök hála!

-Szia! És sok sikert! – kiáltott utánam.

Miközben lerohantam a bejárati csarnokhoz, azon gondolkoztam, vajon Ginny miért kívánt sok sikert. Ron már ott volt, majd beálltunk a hosszú sorba, ami arra várt, hogy Frics beengedje a faluba. Elindultunk Roxmorts köves utcáin. Néhány percig némán sétáltunk, aztán Ron megszólalt:

-Nincs kedved bemenni a Mézesfalásba?

Bólintottam. A boltban rengeteg gyerek volt, a sor vége az utcákon volt.

- Meghívlak valamire.- mondta a fiú.

- Ron, igazán nem kell…

- Dehogynem. Mit szeretnél?

Tudtam, hogy Ronék nem a leggazdagabbak, így hát a legolcsóbbat kértem; egy csomag vaníliás virágot. Ron beállt a  sorba, én  pedig  a polcok tartalmait nézegettem.

-Szia, Hermione! Te meg mit csinálsz? – hallottam a hátam mögül, megfordultam és láttam, hogy Parvati és Lavender szólítottak meg.

- Sziasztok! – feleltem. - Lejöttem Roxmortsba Ronnal, de…

-Ronnal? – kérdezték megütközve. –Mióta jársz te Ronnal?

- Nem járok. – válaszoltam a tőlem telhető legnyugodtabb hangon. – Csak sétálunk. És ti miért jöttetek le a faluba? – kérdeztem, megelőzve a további kérdezősködést.

- Mi csak a boltokat nézegetjük. – felelte Parvati.

-Meg keressük a megismerkedésre vágyó fiúkat. Persze csak a jóképűeket. – egészítette ki barátnőjét Lavender, mire mindketten vihogni kezdtek. Szerencsére megérkezett Ron, kezébe két csomaggal, így nem kellett tovább hallgatnom őket (akik előtte még mondtak egy-egy „sok sikert!”).

Ron odaadta a vaníliás virágokat, ő pedig kinyitotta a másik csomagot, amibe egy átlátszó üveg volt, tele piros, kék, sárga és zöld színű golyócskákkal. Leültünk egy padra és eszegetni kezdtük az édességeket. A golyocskóknak egyébként – igen fantáziadúsan – a „gágogó golyocskák” nevet adták, mert az ember, ha megszólal, csak gágog, mint a kacsa. Vagyis ha sárgát eszik. Mert ha kéket, akkor nyerít, mint a ló. A sárgánál macskanyávogás, a zöldnél kígyósziszegés hagyja el az ember száját. (Vajon véletlen, hogy a zöld golyó, a Mardekár színe, a ház állatának a hangját utánozza? ) Mivel a két csomag kifogyhatatlannak tűnt, elhatároztuk, hogy útközben esszük meg. Kis idő múlva kiértünk a falu végén lévő hegyhez.

A hegy tetején lévő kicsiny fennsíkra kitaposott út vezetett, amin százméterenként gyerekek jöttek lefelé. A nap már nem a legmagasabb járt, de még csak négy óra körül lehetett. Van tehát 3 óránk a hegymászáshoz. Elindultunk, és fél óra gyaloglás után a síkságra értünk. A területen vadrózsák nyíltak, olyan szabályos távolságra egymástól, mintha nem is a természet, hanem az ember

ültette volna őket. A levegőbe virágillat terjengett, és Ron megállt két különösen virágzó rózsabokor között. Mélyen a szemembe nézett, nekem pedig hirtelen bevillant valami: Ron helyes... már hat éve ismerem, de eddig nem is vettem észre, hogy ilyen helyes... 

-Hermione, szeretnék mondani neked valamit.

-Igen, Ron… - suttogtam.

-Én… szóval én…

Hirtelen megmozdult az egyik rózsabokor és Neville verejtékező arca jelent meg.

- Ron… Hermione… - lihegte a fiú. – De jó, hogy… megtaláltalak… titeket… Frics már dühös… a többiek már visszamentek… a kastélyba… siessetek…

-Nyugi, Neville; a roxmortsi kiruccanás hétig van. – nyugtatgattam a fiút.- Még csak négy óra van.

-Háromnegyed öt. - mutatott Neville az órájára. - Emlékeztek, három órától lehetett volna lemenni, de már egy órától kiengedtek minket. Az két óra plusz, logikus tehát, hogy két órát elvesznek emiatt a kirándulásból. Így lett a hétből csak öt óra.

- Hát akkor siessünk! – kiáltotta Ron. Mivel lefelé sokkal könnyebb menni, mint felfelé, és a büntetés tudata meggyorsított minket, ezért már tíz perc múlva leértünk a hegy lábához, onnan még hét-nyolc perc a falun keresztülrohanás, és már a kastély ajtaja előtt vagyunk.

- Hát ilyenkor kell megérkezni? – hallatszott Frics hangja. – Mivel késtek, megtehetném, hogy nem engedném be őket, és akkor megennék a vérfarkasok a kis csoport tagjait. – Frics ezt Mrs. Norrisnak mondta, aki válaszul nyávogott valamit.

- Igen, de akkor Dumbledore kirúgná a suliból! – érvelt Ron.

Fricsen látszott, hogy gondolkozik, aztán megszólalt.

- Na menjetek be azonnal a kastélyba!

Nem kellett kétszer mondani, már rohantunk is a hetedikre, a Kövér Dáma portréjához.

- Hókifli. – mondtam a jelszót, és beléptünk a klubhelyiségbe, melyben a tűz most még hívogatóbban világított, mint máskor, furcsamód azonban senki se volt a szobába. Neville kívánt egy jó éjszakát, és elment a fiúk hálótermébe, én pedig Ronnal maradtam.

- Remek volt a kirándulás. – mondtam a fiúnak.

- Aha... – válaszolta.

Néhány percig csak álltunk némán, a lobogó lángú tüzet nézve. Aztán Ron megfogta a kezem. Ránéztem, és ő visszanézett rám. A következő pillanatban pedig, mielőtt bármit is tehettem volna, megcsókolt. Még soha senki nem csókolt meg így. Csodálatos érzés volt, és leírhatatlan.

- Hát akkor jó éjszakát! Holnap találkozunk! – és elsietett a hálóterme felé, mielőtt megkérdezhettem volna tőle, hogy akkor most mi is van?

- Igen. - suttogtam vissza. - Holnap találkozunk. Szia...

 Én is megfordultam, és gondolataimba mélyedve elindultam a hálóterem felé.

Az üres volt, és mikor leültem az ágyamra, valaki kopogtatott az ajtón.

- Szabad!

Ginny volt az. Lehuppant az ágyamra és megszólalt.

- Na, mi történt?

Én pedig elmeséltem, hogy mi történt a Mézesfalásban, a hegyen lévő „vadrózsabokor-réten” és a klubhelyiségbe.

-Ejha! - kiállott fel, mikor a csóknál tartottam. - Sose gondoltam Ronról, hogy ilyen romantikus tud lenni.

-Halkabban, Ginny - szóltam a lányra. - Nem szeretném, ha mindenki meghallaná. Egyébként igazad van.

–És milyen volt a csókja? - kérdezte Ginny.

-Ööö… nem tudom.

-Na mindegy. És mennyire vagy szerelmes belé?

-Ginny! Muszáj kivallatnod?

-Jól van na. Tudom, hogy nem könnyű az elején.

-Könnyen beszélsz: te már a tizedik fiúval jársz.

-Nyolcadik. - javította ki Ginny. - Viszont jobb, ha csak egy, akivel komolyan gondolod. Egyébként, ti most jártok?

- Nem tudom.

- Hogy hogy nem tudod?

- Hát, otthagyott, miután megcsókolt. Most nem igazán tudom, hogy mi van.

- Szereted, nem?

- Igen.

- És ő is szeret.

- Tényleg?

- Hermione! Szerinted Ron úgy viselkedik veled, mint aki nem szeret? Ugye, hogy nem. Szeret és kész.

-Aha. De nem zavar, hogy a bátyád és én… szóval.

-Á dehogy. Nekem mindegy. Összeilletek. Na most már megyek. Jó éjszakát!

-Neked is! - nem is bántam nagyon, hogy elment, nekem bőven elég volt ez egy napra, nem hogy még beszéljünk is róla. Amúgy Ginny is nagyon tapintatos: „Milyen volt a csókja?” Ilyet kérdezni valakitől! Na mindegy. Már álmos voltam, úgyhogy le is feküdtem. És, hogy kiről álmodtam, nem nehéz kitalálni. (Nem. Nem a bűbálytan lecke megcsinálásáról)