Első fejezet                                                  

(Figyelem! Ez a történet Dumbledore halála után játszódik pár nappal, és Harry nem szeretett bele Ginnybe, és nem is jött össze vele.)

    A Roxfort Express álmosan zakatolt London felé, rajta rengeteg komor diákkal. Köztük volt Harry Potter is, és barátai, akik mindig kitartottak mellette. Hermione maga elé meredt, komorabban és búsabban, mint akár mikor. Ölében Csámpás aludt. A lány a Reggeli Próféta egyik számát olvasta, nem látszott rajta, úgy, mintha érdekelnék a benne feltüntetett cikkek, és egyebek, inkább az unalmát akarta vele elűzni. Ron a lány mellett aludt, mélyebben, mint valaha. Hermione néha ránézett és elgondolkodott azon, hogy vajon hogyan lehet ezekben a percekben ilyen nyugodtan szunyókálni. A szemközti ülésen Harry ült. Nem látszott komornak, és idegesnek sem. Kibámult az ablakon, és nézte az üvegen kopogó esőcseppeket. Elgondolkodott a történteken, hogy vajon most hogyan lesz tovább…

Dumbledore meghalt, Piton elszökött Malfoyyal, a horcruxokat nem tudja, hol keresse, nem tudja, hogy mihez kezdjen. Egyszer még biztosan visszamegy Durslyékhez, de az után mit fog csinálni? Igaz, hogy elmegy Godric Hollow’s-ba, és felkutatja a maradék horcruxokat, de azután? Na igen, még le kell győznie Voldemortot. A szíve mélyén félt, és ezt barátai tudták. Igaz, megígérték neki, hogy mellette lesznek, de majd ő nem fogja hagyni, hogy az életüket kockáztassák érte. Nem is tudja, hogy mihez kezd, majd ha túléli. Hol kezdhetne új életet? Tudta, hogy az iskolába már soha nem fog visszatérni, már semmi nem köti oda őt, talán csak Hagrid, senki más. Új életet kell majd kezdenie. Hírtelen nagyon elkezdte foglalkoztatni a jövője, még eddig soha nem gondolt bele abba, hogy mi lesz vele, ha felnő. Behunyta a szemeit, és az ablaknak dőlt. Most ha visszamegy Durslyékhoz, akkor el kell onnan menni mindörökre. Ez nem is lenne olyan nagy baj, de egy időre megfeledkezett Judyról. El is felejtette, hogy mi van a lánnyal, vagy rá gondolni, annyira lefoglalta az a sok szörnyűség, ami mostanában érte őt. Judyval nyár lején, a vakáció kezdetén ismerkedett meg.

    Harry egy padon ült, és unatkozott. Az egész parkban forróság és fülledtség volt, a levegő nehéz volt és forró. Senki sem járt az utcákon, csak Harry, aki halálra unta magát. Egy levelet szorongatott a kezében. Azt olvasta. A levél Dumbledortól volt, aki azt írta benne, hogy hamarosan érte jön, és elviszi magával. Harry már alig várta. El kellett szöknie a nagybátyjáéktól, nem bírta tovább a folyamatos kritizálást, és a nevetséges megjegyzéseket. Most meg magányosabbnál magányosabban ült a padon. A lelkét még mindig rágta a bűntudat Sirius elvesztése miatt, még mindig magát okolta. Mert ha nem megy Misztériumügyi főosztályra, akkor nem hal meg Sirius. Tehát az egész buli fölösleges volt, sőt, semmi értelme nem volt. Talán csak egy, hogy Caramel mostanra már elhiszi hogy Voldemort visszatért, hiszen a saját két szemével látta. Aztán Harry feleszmélt a gondolataiból. Felkapta a fejét, és látta hogy egy kutya közeledik felé. Egy termetes farkaskutya volt. Szelídnek látszott, és felé közeledett. Harry felpattant, és értetlenül nézett az állatra. Az, ahogy felé szaladt, a nyakába ugrott és a földre terítette, és elkezdte nyalogatni az arcát.

-          Hé, hagyd abba! Hallod? –nevetett a fiú. Aranyosnak találta az állatot, épp azon kezdett elgondolkodni, hogy vajon van e gazdája, mikor meghallotta, hogy valaki felé rohan.

-          Kutyus, gyere, hagyd szegényt! Nem hallod? – a kutya odarohant gazdájához, és felcsimpaszkodott rá. Harry helyre tette a szemüvegét, amit az eséskor elejtett és felnézett, hogy mi lehet a gazdája a kutyának. Előtte egy magas hosszú barna hajú lány állt. A lány kinyújtotta a kezét, hogy felsegítse.

-          Kérlek, bocsáss meg… nem tudtam, hogy a kutya ilyen is tud lenni…- a lány bűntudatos arcot vágott. – a nevem Judy, most költöztünk ide.

-          Az enyém Harry, és semmi baj nincsen. – válaszolt a fiú, kicsit zavartan.

-          Annak igazán örülök. – a lány nevetett. Harry ekkor valami kellemes bizsergést érzett a gyomrában. – na jó, akkor én megyek is… még egyszer bocsi.

-          Oké, szia. – Harry a lány után nézett, aki befordult a sarkon, és el is tűnt pillanatokon belül a kutyával együtt.

Ekkor találkoztak Judyval először. Eszébe jutott az is, mikor…

-          Harry, menj már el innen, engedj minket dolgozni, elegem van belőled. – pedig Harry nem is csinált semmit sem, nagynénje mindig kiabált vele. Így hát, kénytelen volt, kimenni, elmenni „otthonról.” Ahogy az utcákon járt, újra, és újra eszébe jutott Sirius halála. Ez a seb már annyira sajgott, és fájt, hogy képtelen volt másra gondolni. Egyszerűen lelkiismeret furdalása volt. Aztán meglátta a lányt. Épp azon a padon ült, egyedül, magányosan, amin Harry ült azelőtti héten. Harry nem tudta hogy mihez kezdjen, hogy mit csináljon, talán menjen oda? Aztán, ahogy ott állt, Judy egyszer csak észrevette, és lekezdett neki integetni.

-          Hé, Harry, nem jössz ide? – kiabált neki, mire Harry bólintott és elindult a pad felé. Mikor megérkezett, leült a lány mellé, és maga elé bámult.

-          Igaz, hogy alig ismerlek, de azt csak megmondod nekem, hogy mi baj van? – nézett rá együtt érzően Judy.

-          Semmiség… - legyintett Harry. Pedig annyira el akarta mondani valakinek, hogy mit érez, a fájdalmat meg mindent, annyira kikívánkozott belőle. De tudta hogy Judy nem értené meg, nem hinné el, hogy mik történtek. Hiszen ő csak mugli, és nem varázsló, képtelenség…

-          Nem hiszem, nyugodtan mond csak.

-          Hát jó…- egyezett bele végül Harry. – Meghalt a keresztapám…

-          Jaj! Nagyon sajnálom. – Judy felkiáltott.

-          Azt meg úgy sem hinnéd el, hogy hogyan történt. – sóhajtott Harry.

-          Szerintem nem vagyok lassú felfogású, így biztosan felfognák belőle néhány részletet. Szóval nyugodtan mond.

-          De… jó. Az év vége felé, elszöktünk az iskolámból, a minisztériumba, mert azt hittem, hogy a keresztapámat túszul ejtették. Persze nem így volt, csapdába csaltak, valami miatt, és ő meghalt, én meg bedőltem mindennek. – hírtelen nagyon dühös lett magára.

-          Harry figyelj. Tudom, hogy nem ez az igazsás, én, én nagyrész tudom hogy mi történt veled…- Judy elfordította a fejét. – varázsló vagy Harry…

-          De te…?

-          Van egy barátnőm, aki a Roxfortba jár, tőle tudok mindent. Csak most nem tudja, hogy ide költöztünk.

-          Ki az, ki a barátnőd? – Harry nagyon kíváncsi lett.

-          Hát, egy Hermione Granger nevű lány, akiről azt terjesztették, hogy az évfolyamotok éltanulója. Nem ismered?

-          Már hogyne ismerném, ő az egyik legjobb barátom! – Harry hírtelen annyira boldog lett.

-          Akkor elmondanád, hogy valójában hogy is történt ez az egész? Mert vannak részek melyek nem igazán tiszták. – Judy kellemetlenkedve Harryra nézett.

-          Persze…

A nap további része kellemesen telt. Harry megtudta, hogy a lány kvibli, és azért nem járhat a Roxfortba, és hogy Judy apja régen halálfaló volt. Csak mostanra Voldemort kitagadta maga mellől, mert született egy kvibli gyermeke. Voldemort azt parancsolta régen a lány apjának, hogy ölje meg lányát, és akkor visszafogadja a seregébe. Ám ez nem történt meg, és az óta a családnak bujkálnia kell.

Aztán az utolsó találkozásuk alkalmával minden továbbit elmondott Judynak, hogy vajon mi lesz vele, visszatér e még, hogy újra látják e, egymást. Reménykedtek benne. Aztán Harry legnagyobb meglepetésére Judy odalépett hozzá, és megölelte. Igaz, a lány jóval alacsonyabb volt nála, ám most lábujjhegyre állt. Harry kicsit kellemetlenül viszonozta a gesztust, zavarban volt. A gyomra hatalmas bukfenceket vetett, nagyobbakat, mint mikor Choval találkozott.

-          Nem tudom, hogy találkozunk e még valaha, olyan kilátástalan a jövőnk, főleg az enyém… - sóhajtott Harry.

-          Várni fogok rád… - Mondta Judy, és még mindig nem engedte el Harryt. A fiú meg beletörődött, hogy valaki végre úgy kötődik hozzá, hogy úgy fogadja el, amilyen. Ennek örüt. Szerette Judyt, nem akarta ott hagyni, de mennie kellett. Azon az éjjelen vitte el magával Lumpslughoz Dumbledore.

*

Erről még senkinek sem beszélt ez alatt az év alatt, se Hermionénak senkinek. Ám a lány remélte, hogy úgy is tudja, hiszen Judy az ő barátnője…

-          Harry, mi van veled, olyan titokzatosan idegesen nézel. Mi van? – Hermione odafordult Harryhez, miközben Ron fejére tette Csámpást.

-          Ugyan mi lenne?

-          Csak nem várod, hogy haza mehess?

-           Mi? Soha nem is vártam, meg amúgy sem haza megyek, csak Durslyékhoz, de oda is utoljára. Aztán megyek csak haza…

-          és az igaz, hogy soha többet nem térsz vissza az iskolába? – Hermione kíváncsi pillantásokat vetett a fiúra.

-          Igen. Minek is mennék oda vissza, hiszen Hagridon kívül, senki nincsen ott aki… szóval érted.

-          Na de Harry, akkor hogyan fogsz elmenni, dolgozni? Hogyan lesz belőled auror?

-          Kétlem, hogy megérném, hogy az legyen belőlem, hiszen még ott vannak a maradék horcruxok, meg még Voldemortot is le kell győznöm.

-          Akkor mi veled tartunk. – nézett rá elszántan a lány.

-          Nem lehet, túl veszélyes lenne…

-          Hé, nehogy már te mondd meg, hogy mi veszélyes, kitartottunk melletted eddig is, most sem hagyunk magadra! – Ron elkezdett kiabálni, Hermione lesújtó pillantást vetett rá, Harry meg elnevette magát.

-          Rendben, gyertek velem. Hogy is lesz különben a bátyád esküvője?

-          Nem’tom, még senki nem említette, hogy hol lesz, mi lesz, hogy lesz. Csak úgy lesz… - Ron jókorát ásított.

-          Mindjárt megérkezünk. – Jelentette Hermione ki, és visszaült a helyére.

-          Hát ez remek. – sóhajtott Ron, és neki állt betuszkolni a maradék cuccait a kofferjébe. – szerinted is Harry?

-          Az remek…- Harry szíve az izgalomtól a mellkasában lüktetett, el kéne nekik is mondani. Gondolta, de aztán még sem tette. Mikor leszálltak a vonatról, ami egy lassú lökéssel megállt, és kisétáltak a falon, azonnal megpillantotta a vörös fejű nagybácsikáját.

-          Na, nekem mennem kell, majd találkozunk. – köszönt el barátaitól.

-          Ebben biztos lehetsz… - búcsúztak el tőle a többiek.

Harry elindult nagybácsikája felé, aki intett, hogy kövesse. Hamarosan már az autóban ültek, ami egyre közeledett a Prived Drive felé. Harry kitekintett az ablakon, aztán nagybátyjához fordult.

-          Többet nem kell értem jönnöd, mert ezen a nyáron elköltözöm tőletek.

-          Nocsak. Miért? - nézett rá a visszapillantó tükörben a bácsi.

-          Mert el kell mennem. Soha többet nem megyek vissza Roxfortba. – Vernon bácsi értetlenül nézett Harryre.

-          De még nem vagy nagykorú… mihez kezdesz majd? – hangjában, mintha kevéske aggodalom csengett volna.

-          Nem mindegy az? Fő, hogy nem leszek többet a nyakatokon. – Harry ennyit tudott csak mondani, mert éppen megérkeztek. A bácsi gyorsan, kiszállt Harryvel együtt, és elindultak a bejárat felé.